Délvidéki “Határtalan” találkozó

 2014. május 22., csütörtök

December 16-án kora délután Délvidékre megyünk egy népzenei együttessel (a legutolsó ópusztaszeri programon is ők zenéltek, lsd. www.zalaiharanglab.hu ) folklórgyűjtő program miatt. Szeretnénk találkozni veled (veletek) a következő Honfoglalónk előkészítése, átbeszélése céljából is. Erre több helyszínen is lesz lehetőség, egyrészt a magyar népzenét kedvelőkkel, akár helyi együttessel is. Együtt énekelnénk és zenélnénk, mi 8-ad magunkkal érkezünk.


Dec. 16-án
15.00-18.00 Zenta, Civil Szervezetek Háza (Fő u. 15.): Folklór program, Népzenei értékeink gyűjtése és bemutatása, a 2013-as ópusztaszeri találkozó előkészítése
19.00-22.00 Kishegyes, Kátai Vendégház (a falu központjában): Magyar népzenei bemutató és gyűjtőprogram, közös zenélés, nótázás

Megkérünk, hogy részvételi szándékodat dec. 16-án 10 óráig jelezd nekünk, ugyanis ekkor indulunk, utána már nem valószínű, hogy net-közelben leszünk. Akár mind a 4 programon részt lehet venni, de javasoljuk, hogy lakhelytől függően vagy a zentai, vagy a kishegyesi programon mindenképpen. A pécsit pedig azért ajánljuk, mert az inkább kerekasztal jellegű, még több idő lehet ismerkedésre. Minden helyszínre italt (bort és üdítőt) viszünk, Pécsett pedig ingyenes meleg étkezést tudunk biztosítani.

Az együtt-gondolkodás és együtt-éneklés reményében barátsággal:
Ferenczi Ildikó és Baksa József +36 70 953 5155
Civil Honfoglalás Nemzeti Együttműködési Kör