Felvidéki Civil Együttműködési Karaván 2015. december

 Beszámolók '15  |   2016. június 01., szerda

A “Karaván” ötlete a szervezetek tevékenységéből adódóan fogalmazódott meg. A civil szervezetek tartottak már több együttműködési fórumot partnereikkel. A mostani “Karavánt” a jövőbeni együttműködések előkészítésének szánták. Nyáron sikeres programunk volt a csomakőrösi Magyar Nemzeti Identitástábor, amely öt civil szervezet együttműködésében valósult meg. A táborban több generáció képviseltette magát a Kárpát-medence különböző magyar lakta vidékeiről. A magyar identitást a népdaléneklésen és néptáncon keresztül erősítettük, augusztus 20-án műsort adtunk Borospatakán a helyi szórvány magyarságnak. Erről honlapunkon képes beszámoló található. Hasonló tábort szervezünk 2016-ban Felvidékre.

Felvidéken találkoztunk a helyi Csemadok szervezetekkel (Érsekújvár, Galánta, Szímő) a és a Szlovákai Magyar Pedagógusok Egyesületével (Komárom), a Szövetség a Közös Célokért szervezettel (Komárom, Pozsony), a pozsonyi Diákhálózattal, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalával is egyeztettünk, emellett a nevesített szervezetek meghívottjaival az egyes állomásokon. A program Bécsben az Ausztriai Magyar Pedagógusok Egyesületével a helyi magyarokkal közös fórummal, majd a Dél-Alföldön folytatódott Zsombón és Szegeden, itt értékeltük az utat, valamint kulturális programokon is részt vettünk (ópusztaszeri Magyarok karácsonya, szegedi Karácsonyi koncert).

A jövőre nézve bízunk benne, hogy a program megvalósítása során értékes együttműködések kötettek az egyes szervezetek között. Résztvevőként jelen voltak korábbi erdélyi, magyarországi, délvidéki partnereink is, de szeretnénk kapcsolatrendszerünket felvidéki szervezetekkel is bővíteni.

20151216_120815 (1024x576)

20151215_125558 (1024x768)

P1210109 (1024x768)