Fiatal néprajzkutatók és kulturális antropológusok VIII. konferenciája

 2014. szeptember 12., péntek

A fiatal néprajzkutatók és kulturális antropológusok VIII. konferenciájára 2014. szeptember 12-én került sor, immár hagyományosan a Topolyai Múzeumban.

Konferencia helyett ez alkalommal tanácskozást szerveztünk, ún. kerekasztal-beszélgetést, ahol az idősebb nemzedék és a fiatal kutatók közelebb kerülhetnek egymáshoz. Utólag most már tudjuk, mennyire fontosak az ilyen jellegű találkozók, s figyelembe véve a megjelentek véleményét, többször is szükség lenne ilyen jellegű kapcsolatteremtésre, tanácsadásra, bátorításra.

Konferencia 2014

A konferencia alkalmával körvonalaztuk a 2015-ben sorra kerülő VIII. Fiatal néprajzkutatók és kulturális antropológusok kutatási projektjét. Célunk hazai és külföldi fiatalokat bevonni a vajdasági kutatásokba. 2015-ben csak vajdasági témával lehet majd részt venni a konferencián. A jelentkező fiataloknak szakmai segítséget nyújtottunk.

A Kiss Lajos Néprajzi Társaság részéről a következő személyek adtak hasznos tanácsokat, útmutatókat a megjelent fiataloknak: Jung Károly, Klamár Zoltán, Kónya Sándor, Pastyik László, Silling István és Szőke Anna.

Dr. Szőke Anna, a Kiss Lajos Néprajzi Társaság elnökének köszöntője:

A Fiatal néprajzkutatók és kulturális antropológusok konferenciája tudatosítja számunkra, hogy tovább kell lépni, mert a velük való találkozás, a velük való foglalkozás bizonyos fokú védettséget biztosít számunkra. Mi, akik közelebb kerültünk hozzájuk, megtapasztalhattuk, milyen széles skálán mozog érdeklődésük. Gyűjtenek, kutatnak, figyelnek, s véleményük van a dolgokról.

A néprajz általában egy adott, jelenből vagy volt kulturális állapotból indul ki, és ennek viszonyai közül fejti ki azokat a tradícióval hitelesített elemeket, amelyeknek múltbéli történetét szeretné feltárni. A jelent alaposan kell ismernünk, s abban el kell tudnunk különíteni azokat a rétegeket, amelyek hagyományosnak mondhatók. Fel kell ismernünk azt, hogy hová jutott el egy közösség, egy kultúra, melyek a mai jellegzetességei, és melyek voltak azok múltbéli történetei.

Szeretném hangsúlyozni, hogy a néprajz szemszögéből Vajdaság minden tekintetben nagyon gazdag hagyományokkal, szokásokkal rendelkezik. A következő években e konferencia a társadalmi területek egy-egy szegmensét fogja kiragadni és ennek okán közelebb hozni egymáshoz a két generációt: idősebbeket és fiatalabbakat.

Kívánom, hogy a mai nap is hozza meg számunkra a kulturális feltöltődést, merítsünk belőle újabb ihletet, hasson át bennünket a kutatás sugallata és annak bemutatása jövőre, itt Topolyán.

A kerekasztal-beszélgetésen megjelent fiatalok közül hárman vállalták a bemutatkozást, s számoltak be kutatási témájukról: Cs. Tóth Gabriella, Fehér Viktor és Resócki Rolland.

Konferencia 2014

Cs. Tóth Gabriella a Szegedi Tudományegyetem másodéves hallgatója, kutatási területe a gombosi tisztaszobák. A kerekasztal-beszélgetésen kutatásáról a következőket mondta el:

A Szügyi Ferenc vezette kutatásban veszek részt, amely három falut, Gombost, Doroszlót és Szilágyit érinti. Központi helyen a gombosi tisztaszobák feldolgozása áll. Hogyan alakult át, mi maradt meg belőle, elrendezés, tárgyak… stb. Valamint, miként őrződött meg a gombosiak emlékezetében és hogyan próbálják emlékét megőrizni napjainkban.

Fiatal kutatóként nincs teljes rálátásom a vajdasági kutatásokra és azok eredményeire. A beszélgetés folyamán sokkal több segítséget kaptam a vajdasági néprajzkutatóktól, mintha bármilyen konferencián vettem volna részt. Látóköröm bővült A néprajzkutatók és kulturális antropológusok találkozóján való részvétellel. Szeretném, ha a Kiss Lajos Néprajzi Társaság máskor is szervezne ehhez hasonló találkozókat.

– – –

Fehér Viktor a következőket mondta el magáról: Az Újvidéki Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének hallgatójaként kapcsolódtam be a vajdasági kutatásokba. Az intézmény néprajzi jellegű tantárgyai, a gazdag tanszéki könyvtár és a hozzáértők tanácsai mind hozzájárultak a kutatási területeim kijelöléséhez.

Elkezdtem tanulmányozni Jung Károly, nyugalmazott egyetemi tanár, munkásságát, később a kutatáshoz szükséges kérdőíveket a néprajzkutató elsőként megjelent, 1978-ban kiadott Az emberélet fordulói, Gombosi népszokások című kötetének feldolgozása során állítottam össze. Első komoly vállalkozásomat, az egyházaskéri népszokások kutatását az emberélet első fordulóján, a második kutatási témám, vagyis az emberélet második fordulója, a házasségkötés szokásköre követte. A haramadik életforduló, az egyházaskéri temetkezési szokások felgyűjtése és rendezése éppen folyamatban van.

Az elmúlt két évben érdeklődésem a néprajztudomány igen sok területére kiterjedt. Ezekből a tanyulmányokból kettő alkalmasnak bizonyult közlésre is. Míg az egyik a tárgyi néprajzon belül egy használati tárgy szerepére hívja fel a figyelmet (A tükör szerepe az egyházaskéri népi kultúrában), a másik Balázs Lajos Amikor az ember nincs es ezen a világon című kötete nyomán a nemi kultúra mozzanatait mutatja be Egyházaskér hagyományvilágában.

Jövőbeli terveim között szerepel a naptári ünnepekhez fűződő egyházaskéri népszokások felgyűjtése, majd a folklór többi területével foglalkozom a szülőfalumban és környékén. Ha lehetőségeim engedik igyekszem majd megemlékezni Kálmány Lajosra, felhívni a munkásságára a figyelmet különféle helyi rendezvények szervezésével, megemlékezésekkel. A megmaradt egyetemi éveim alatt, míg Újvidéken tartózkodom a szabadidőmet a székváros szomszédságában elterülő szerémségi szórvány falu, Maradék megismerésével, később kutatásával töltöm majd.

– – –

Resócki Rolland néptánc-pedagógus és koreográfus Adáról a bemutatkozás során a következőkről számolt be:

Kisiskolás koromtól kezdve, mint minden gyermek, szívesen részt vettem különböző foglalkozásokon. Ekkortájt csatlakoztam az adai Vadvirág Hagyományápoló Körhöz is, s ez a döntésem nagymértékben befolyásolta az életemet – hamarosan a magyar népi kultúra „rabjává” váltam. Míg mások filmeket néztek a televízióban, vagy éppen számítógépes játékokat játszottak, én eredeti gyűjtéseket tanulmányoztam, és próbáltam elsajátítani az 1960-as, 1970-es, 1980-as gyűjtőmunkák anyagait.

Más tájegységek tánckultúrájának vizsgálata mellett mindig érdekelt, hogy a saját vidékemről milyen táncos hagyományok maradtak ránk, de sajnos több ízben is azt a választ kaptam a kérdésemre, hogy ezen a területen nem készültek videófelvételek a hagyományos paraszti táncokról. Makacsságom miatt ezt a választ soha sem akartam elfogadni, ugyanis elképzelhetetlen volt a számomra, hogy arról a területről, ahol jelentős vokális és zenei hagyaték maradt hátra, valamiféle táncos gyűjtés ne kerüljön elő.

Öt-hat évvel ezelőtt nagy intenzitással láttam neki a saját környezetem népi hagyományai felkutatásának. Terepre kezdtem járni, felkerestem néhány idős személyt, akik olyan neveket és dolgokat mondtak, amelyekből ki tudtam indulni. Így jutottam el Bartuc Szilveszter nevéhez is. A helyiek által Szilvi bácsiként ismert moholi származású, és ott is tevékenykedő tánckutató, gyűjtő és koreográfus nagy mennyiségű filmanyagot vett videóra néprajzos barátaival, többek között Felföldi Lászlóval, Csáby Lászlóval, Nagy Alberttal és nem utolsó sorban Martin Györggyel, Vajdaság, Szlavónia és más területek nagy részéről. Sajnos Szilvi bácsi pár évvel azelőtt hunyt el, mielőtt e kutatómunkába belefogtam, így sajnos tőle már nem sikerült megtudnom semmit, így az a megoldás maradt számomra, hogy felkeressem a családját, illetve a még élő hozzátartozóit. Abban a reményben tettem ezt, hogy személyes dolgai között esetleg rátalálunk olyan kincsekre, melyeket munkásságából kifolyólag meghagyhatott az utókornak. Nagy szomorúsággal töltött el, amikor örököse közölte velem, hogy mindezt „nem tartotta fontosnak”, és minden hasonló tematikájú könyvet, írást, jegyzetet, sőt a szekrényekben álló temérdek mennyiségű videófelvételt is kidobta.

Lehangoltan és elkeseredve más irányból kezdtem el tovább kutatni, így sikerült felvennem a kapcsolatot a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének munkatársaival, Fügedi Jánossal és Kukár Barnabással. A saját kutatásom által szerzett információkból, valamint az intézetben megtalálható minimális és hiányos anyagból próbáltuk összerakni az erre a területre vonatkozó gyűjtött táncfelvételek adatait. Az eredeti filmtekercsek és a jegyzőkönyvek átnézése után kis mennyiségű adatot sikerült pontosítanunk: a részletek kikutatása és felderítése az én feladatom lett, mely nagy boldogságot és kihívást jelentett számomra.

A felvételekről szinte minden információt sikerült tisztáznom, hol a filmeken szereplő, még élő, de már idős táncosokkal, hol a leszármazottakkal, hol pedig a helyi lakosokkal. A jegyzőkönyvek pontosítása mellett nagy figyelmet fordítottam maguknak a táncoknak a feltérképezésére is. Többek között a táncalkalmakra, azok helyszíneire, elnevezéseire, tánctípusokra, a kiemelkedő táncos egyéniségek személyére és életére koncentráltam, valamint egyéb információkra, amelyek a tánc teljes egységének a felvázolásához kihagyhatatlan útmutatóval szolgálnak. Kutatásom az Alsó-Tisza-vidékre, pontosabban a bácskai Tisza-mentére összpontosul, ugyanis a rendelkezésre álló felvételek, amelyek a ’70- es évek végén készültek Kispiac, Völgypart, Mohol, Óbecse, Csúrog és Csantavér területét foglalják magukba, ezen kívül a birtokomban van még egy völgyesi felvétel, melyet 1992-ben Nagy István rögzített, s melyet maga a gyűjtő bocsátott a rendelkezésemre.

Jelenleg, a tánccsoportok vezetése mellett minden időmet és energiámat ezen anyagok rendszerezésére, elsajátítására és kikristályosítására fordítom. Időnként a más terepen történő gyűjtőmunkák, a különböző rangos táncos megmérettetések, valamit az együtteseknél folytatott munkásságom nagymértékben lassítja a folyamat előrehaladását, ennek ellenére úgy gondolom, belátható időn belül elkészülhet egy olyan összefoglaló írás, mely magában foglalja a teljes gyűjtő- és kutatómunkám gyümölcsét, kiegészülve a táj képéhez szervesen kapcsolódó, elmaradhatatlan témakör felkutatásával, mely a népviselet. Így tudok hű képet festeni a bácskai Tisza-mente hagyományos paraszti táncéletéről és öltözetéről.

Jómagam azt vallom, és a tanítványaimat is úgy nevelem, hogy a hagyományt nem éltetni, hanem élni kell. Ha mód van rá, igyekeznünk kell az élő „kincshagyókkal” napról-napra a lehető legtöbb időt együtt tölteni. Próbálom úgy élni az életem, ahogy a sokat megélt idősek tanítják s mutatják, életükről, a letűnt időszakokról minél több értéket felszínre hozni, s a saját életembe szervesen beépíteni. Ezért foglakozom többek között a néptánc mellett citera- és tamburajátékkal – ezek voltak a vidékünkön a legelterjedtebb hangszerek, s sokfelé ma is használatban vannak. Keresem, gyűjtöm, tanulom és tanítom a már-már feledésbe merült népmeséket, népdalokat, szokásokat is. Csakis ezek által lesz lehetséges e rövid emberi élet alatt mindent a maga valójában megtapasztalni, és csakis így van értelme mindezt továbbadni a következő nemzedéknek.

Kiss Lajos Néprajzi Társaság Szabadka