Japán és magyar gitárművészek koncerteztek Zentán

 Beszámolók '14, Beszámolók sikerekről  |   2014. október 24., péntek

2014. október 24.

Japán és magyar gitárművészek koncerteztek Zentán

Shingo Fujii és Pavlovits Dávid különleges hangulatú koncerttel lepték meg a zentai közönséget

Nagy sikerű koncertet adott ma este a zentai Városi Hangversenyteremben Shingo Fujii japán gitárművész és zeneszerző, valamint Pavlovits Dávid Artisjus-díjas magyar gitárművész és zeneszerző, akiknek előadásában saját szerzeményeik mellett népszerű gitárdarabokat is hallhatott a zentai közönség.

Shingo Fujiit ma az egyik legsikeresebb, legaktívabb japán gitárművészként, illetve a világ legjátszottabb japán gitáros zeneszerzőjeként tartják számon. Gitárzenekari darabjai felcsendülnek Európa, az USA, Kína és Latin-Amerika legrangosabb koncerttermeiben is. Pavlovits Dávid, a Szegedi Tudományegyetem docense, Artisjus-díjas gitárművész és zeneszerző szintén nagy népszerűségnek örvend, hiszen már több mint harminc országban fellépett, egyéb helyszínek mellett a New York-i Carnegie Hallban, a kairói Operaházban és a Shanghai Konzervatóriumban is koncertezett. Műveit, amelyeket gyakran a balkáni népzene ihletett, Verdi kiadója, a Ricordi adja ki.

A koncerten a művészek saját szerzeményeik mellett más népszerű szerzők gitárra írt darabjait is előadták, sőt, közös produkcióval is készültek a zentaiak számára, még különlegesebbé téve ezáltal a koncert élményét a közönség soraiban helyet foglalóknak. A két művész a koncertet követően hangsúlyozta, nagyon érezték magukat a Tisza-parti településen, ahol fellépésük során mindvégig rendkívül pozitív energiák áramoltak, éppen ezért abban bíznak, hogy a jövőben lesz még lehetőségük arra, hogy visszatérjenek Zentára.

A Tisza-parti településen megtartott koncertet a Japan Tobacco International vállalat támogatásával a Vajdasági Gitárosok Egyesülete szervezte. A mai zentai koncert után a két művész október 25-én, szombaton Újvidéken, a helyi városházán is fellép majd, ahova a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.

H. G.