Telt ház előtt tartotta hetedik újévi koncertjét Mága Zoltán

 Beszámolók '15, Beszámolók sikerekről  |   2015. január 01., csütörtök

Telt ház előtt tartotta hetedik újévi koncertjét Mága Zoltán

Öt kontinens világhírű előadóművészeinek részvételével, telt ház előtt tartotta hetedik újévi koncertjét Mága Zoltán csütörtökön Budapesten a Papp László Sportarénában, a Kárpát-medence legnagyobb újévi koncertjén, amelyen egyszerre 13 ezer ember köszöntötte koccintással az új esztendőt.

„Világszínpaddá alakítottam az Arénát, mert eddigi leggrandiózusabb koncertemmel szerettem volna meglepni közönségemet, hogy így fejezzem ki köszönetemet azért, hogy idén pályafutásom harmincadik évfordulóját ünnepelhetem. Évről évre egyre letisztultabb műsorral készülünk, egyre inkább a klasszikus irányt erősítjük, az igényes zenét pedig a közönség is egyre értőbben és lelkesebben fogja” – mondta a Prima Primissa-díjas hegedűművész.

Európa képviseletében lépett színpadra korunk egyik legnagyobb hegedűművésze, az orosz Zahar Bron, aki egy különleges produkció keretében, három másik hegedűvirtuózzal, Mága Zoltánnal, valamint Sebestyén Ernő és Szabadi Vilmos Liszt-díjas hegedűművészekkel adta elő hatalmas sikerrel Bach d-moll hegedű kettősversenyét. Zahar Bron, aki zenepedagógusként számos nagy tehetséget nevelt ki a világ legrangosabb koncerttermeinek, úgy nyilatkozott: Mága Zoltánt egyéni játékmódja, virtuóz technikája a világszínvonalú hegedűművészek közé emeli.

Az Olaszországban élő, albán származású Saimir Pirgu, a lírai tenor szerepek neves tolmácsolója Ernesto de Curtis Non ti scordare di című szerzeményét adta elő. A dallal, amelyet Luciano Pavarotti is gyakran szólaltatott meg, a többszörös Grammy-díjas olasz operaénekesre is emlékezett, akinek haláláig volt mentoráltja. Valentina Nafornita nemzetközi hírű szoprán, a Moldovai Köztársaság üdvöskéje Lauretta áriáját adta elő. Pirgu és Nafornita duettet is énekelt Puccini Bohémélet című operájából.

Az amerikai kontinens képviseletében Ann Malcolm jazzdíva lépett színpadra. A jazzfesztiválok ünnepelt sztárja a Moon Rivert énekelte Szakcsi Lakatos Béla zongorakísérete mellett. Ázsia színeiben igazi kuriózumként a dél-koreai crossover csellista, Oh Ahmi bűvölte el a magyar közönséget. A művész, aki országának szépségkirálynője is volt, először szerepelt Magyarországon. Ausztráliából Siobhan Stagg lírai koloratúrszoprán Giuditta belépő nagyáriáját adta elő. Az afrikai kontinenst a marokkói származású Said Tichiti, az afroarab zene első számú európai képviselőjének számító Chalaban zenekar alapítója reprezentálta.

A számos énekversenyt megnyert Láng Dorottya mezzoszoprán, a Mannheimi Operaház tagja Lehár Ferenc Messze a nagy erdő című szerzeményével lépett színpadra.

„Mindig fontosnak tartottam, hogy a legkiválóbb magyar előadók is szerepet kapjanak a Budapesti Újévi Koncertemen, hiszen zenei misszióm, hogy a magyar zenei kultúrát népszerűsítsem szerte a világban” – mondta Mága Zoltán.

Magyarország színeiben két Kossuth-díjast is hallhatott az Aréna közönsége, Szakcsi Lakatos Béla zongoraművészt és Kiss B. Atilla tenort. Utóbbi előadásában Erkel Ferenc Bánk bán című operájából a Hazám, hazám ária hangozott el. Mága Zoltán úgy fogalmazott, ez az egyik legszebb olyan zenemű, amely méltón fejezi ki hazaszeretetünket az új esztendő köszöntésekor.

Mága Jennifer Etta James At last című világsikerű dalát adta elő. Szakcsi Lakatos Béla szerint Jennifer komoly énekesnővé érett, olyan fekete torkú díva, akivel szívesen gondolkozik egy közös lemez elkészítésén. A Kossuth-díjas zongoraművész elmondta: a kezdetektől fellép a Budapesti Újévi Koncerten, amely zeneileg világszínvonalú produkció.

A VII. Budapesti Újévi Koncert műsorában közreműködött a Primarius Szimfonikus Zenekar Silló István vezényletével, a Budapest Táncművészeti Stúdió, az ELTE Bartók Béla Énekkara, a Magyar Kamarazenekar és a Magyar Állami Operaház Gyermekkórusa. Az estet Meskó Zsolt rendezte, a zenei vezető Zsoldos Béla volt, a látványterv Somfai Péter nevéhez fűződik.

Az Aréna nézőterén csütörtökön helyet foglaltak az Országgyűlés alelnökei, államtitkárok, több mint húsz ország, köztük az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Dél-Korea diplomáciai képviseletének vezetője. A rendezvényre minden jegy elkelt, az összes engedélyezett pótszéket is fel kellett állítani – közölte az esemény kommunikációjával megbízott cég az MTI-vel. A hagyomány jövőre is folytatódik; a nyolcadik újévi koncertre január 2-án délelőtt már több száz jegy elkelt.

Mága Zoltán idén először Bécsben, az operett fővárosában is ad újévi koncertet hagyományteremtő céllal. Január 4-én, vasárnap a Konzerthausban Verdi, Vivaldi, Brahms, Puccini, Sarasate, Johann Strauss, Erkel Ferenc, Kálmán Imre és Lehár Ferenc legismertebb és legszebb művei csendülnek fel, „hogy a Budapesti Újévi Koncert varázsa Bécsben is folytatódjon”. (MTI)