A Kárpát-medencei magyar civil sikerek információs honlapja

A Nemzeti Együttműködési Közösség 2010-ben hozta létre, majd a jogi személyiséggé vált Összetartozunk Szövetséggel 2016-tól közösen működteti a “magyarsiker.hu” együttműködési honlapunkat.
Célunk a kárpát-medencei magyar-magyar civil és szervezeti kapcsolatok segítése, ápolása. Támogatjuk a magyarországi és határon túli magyar civil szervezetek, önkormányzatok és vállalkozások kapcsolatfelvételét. Várjuk és szívesen közzé tesszük a magyar szervezetekhez kötődő sikereket, melyeket akár önállóan, akár partnerekkel értek el.

Büszkék vagyunk a minden évben más országrészben szervezett Nemzeti Identitástáborunkra, melyet 2015-ben a székelyföldi Csomakőrösön, 2016-ban a felvidéki Érsekújváron, 2017-ben a kárpátaljai Nagydobronyban valósítottunk meg nagy sikerrel, és szívet melengető hagyományt teremtve 2018. augusztusban pedig már 3 helyszínen, Panyolán (Panyolafeszt), Rozsnyó-Krasznahorkán és Bugacon (Kurultáj) szervezünk.

A Kárpát-medencei civil összefogást erősítette, erősíti számos Együttműködési Karavánunk, “Határtalan” programunk és az együttműködéseket erősítő kerekasztal programjaink.

Sokan vagyunk mi egykori és leendő honfoglalók, a hetedhét országunkban (a Kárpát-medencében 1 + 7 országrészben) tevékenykedő magyarok, akik tenni akarunk, hogy informáljuk és segítsük egymást. Célunk, hogy lehetőleg találkozzunk személyesen is, hogy átadhassuk azt is a szívünk mélyéről, amit interneten keresztül nehéz.

Az új tartalmak feltöltéséhez várjuk:

  • a civil szervezetek bemutatkozásait
  • a civil szervezetek által elért sikereket, képes vagy rövidfilmes beszámolókat
  • a friss híreket és aktuális eseményeket
  • folyamatos hírek FB-csoportunkban: https://www.facebook.com/groups/magyarsiker

Az együtt-gondolkodás és együtt-szerkesztés reményében barátsággal:

Baksa József
Nemzeti Együttműködési Közösség
Összetartozunk Szövetség

Elérhetőségek: