A komédia hete – Márciusban nevet a közönség az aradi nagyszínházban

 Hírek, események - várható magyar sikerek  |   2015. február 20., péntek

A hétköznapi rohanás és gondok forgatagában kell egy kis kikapcsolódás is az embernek, erre pedig kiváló alternatívát jelenthet a színházba járás. Különösen most, amikor az Aradi Ioan Slavici Klasszikus Színházban a tavasz sok-sok nevetéssel debütál, idén ugyanis a könnyed, vidám daraboknak szentelik a márciusi hónap elejét.

A komédia hete elnevezésű rendezvénysorozat március elsején kezdődik és ahogy a neve is jelzi, 8-ig tart. A szervezők remélik, minden egyes alkalommal sikerül majd mosolyt csalni a publikum ajkára.

A komédia hetének első előadását, Cristian Ban rendezésében március elsején láthatják. Az „Ai mei erau super!” című darabban (bemutató) a közönség betekintést nyerhet a színművészek életébe. A színpadon Robert Pavicsits, Alina Danciu, Carmen Vlaga Bogdan, Roxana Sabău és Ştefan Statnic színészek életük egy-egy érdekes mozzanatát keltik életre. A jelmezek és díszletek Cristina Milea fiatal tehetség keze munkáját dicsérik, a fénytechnikai kivitelezések mögött Lucian Moga mérnök áll.

A vidám hétre a szervezők kedvezményes, 50 lejes bérleteket bocsátanak a közönség rendelkezésére. A bérletek korlátozott számban, legkésőbb február 26-ig kaphatók. A jegyárak értékét is lecsökkentették (felére a megszokotthoz képest), helytől és korosztálytól függetlenül 10 lejre.

A jegyeket és bérleteket a színház jegyirodájánál lehet megvásárolni keddtől péntekig 10–14 és 17–19 óra között, valamint szombaton és vasárnap 10–12 és 17–19 óra között.

Sólya R. Emília
nyugatijelen.com