Akiknek Fáj Trinanon Egyesület NEAO-KP-1-2021/6-000162 sz. pályázat beszámolója
Egyesületünk működésének és programjának társadalmi szükséglete: Az egyesület célja nemzetközi, főként határon túli és a kárpát-medencei civil szervezetekkel való partnerkapcsolatok kialakítása, koordinálása. Az egyesület további célja kulturális programok szervezése, azok megvalósítása, valamint a magyar civil szervezetekhez kötődő civil sikerek közvetítése, a civil szféra magyarságtudatának és összetartozás érzésének erősítése, a hagyományok megőrzése és megismertetése a határon kívül és belül, azzal a céllal, hogy a Trianon-trauma történelmi és társadalmi szintű emlékezetének kezelését, az új határok erőszakos meghúzása következtében létrejött emberi sorsokra való emlékezést, valamint az összetartozás erősítését szolgálja. Kulturális tevékenysége: Közművelődési, művelődési, közéleti események, művészeti programok szervezése. A határon túli magyarok részére, illetve velük partnerségben működő szervezetek részére vidék- és közösségfejlesztő programok szervezése. 2022. augusztus 6-8. között csatlakoztunk a Nemzeti identitástáborhoz, és egyben a Panyola Feszthez. Augusztus 18-19-én pedig Lendván tartottunk tábort több szervezettel együttműködésben. A pályázat keretében 20 fő étkezését és szállását biztosítottuk. Napi programunk volt a nemzeti hagyományok megismerése helyismereti kirándulás, kerekasztal beszélgetés, közös éneklés voltak. A támogatás eredményeképpen 20 fő határon túli és hazai, zömmel hátrányos helyzetű magyar tudta megtapasztalni az összetartozás érzését, ezzel nagyban hozzájárultunk a Trianon trauma feldolgozásához. Eredményeink hosszútávon fenntarthatóak, mivel több civil szervezeti képviselő is résztvevőnk volt, így a nyári táborok híre messzire száll, amelyek alkalmasak a nemzeti összetartozás megélésére.
A pályázati támogatást a 20 táborokban résztvevő szállás és étkezés költségének térítésére használtuk fel. A szükséges PR és marketing szolgáltatások (honlapon hirdetés, szórólap) fedezésére, az alapítványunk programjainak ügyintézésével kapcsolatos adminisztratív költségekre és a program kapcsán foglalkoztatottak bérköltségére használtuk fel a támogatást.
A támogatásból közvetlen részesült 20-20 fő, akik résztvettek a két tábor programjain. Mivel közöttük több civil szervezeti képviselő vagy civil önkéntes is volt, így közvetve részesült a program eredményeiből körülbelül 200 fő, akik tagjai a táborokban képviselt egyesületeknek, alapítványoknak.