Kassai Orbis Pictus

A kassai Kelet-szlovákiai Múzeum épületében került sor az Orbis pictus c. kiállítás katalógusának bemutatására január 22-én, csütörtökön. A tárlat társrendezője a Rovás Akadémia volt. Ezt nemzeti ünnepünkön, tavaly október 23-án nyitották meg. A kiállítás zárónapján kerül sor a míves kötet bemutatására a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) képviselőinek jelenlétében.

Pollák Róbert igazgató az elején két nyelven szólalt föl, miután azonban kiderült, erre nincs szükség, magyarul zajlott az egész rendezvény. Némi iróniával jegyezte meg, örül, hogy ennyien idetaláltak, mivel az épületet a villamospálya javítása miatt, eléggé körülményes megközelíteni.
Mivel ezen a napon ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját, azért illendő, hogy most kerüljön sor a katalógus bemutatására.

A buzitai citerás-lányok föllépése után, mely megérdemelt sikert aratott, az igazgató üdvözölte a vendégeket. Fekete Györgyöt, az MMA elnökét, Lóska Lajos művészettörténészt és Stefanovits Pétert, az MMA Képzőművészeti Tagozata vezetőjét, a kiállítás kurátorait. Csáji Attila, az MMA alelnöke, aki egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni a rendezvényen, sokat segített, hogy a kiállítás megvalósuljon. Ő nyitotta meg a kiállítást.
Szesztay Ádám főkonzul nagyívű beszédében rögtön azzal kezdte, hogy megismerve a kassai polgárokat, akik szívük mélyén úgy gondolják, természetesnek kell tekinteni, hogy Magyarország művészi alkotásainak legjavát elsők között Kassán mutatják be. Úgy véli, Magyarország kezdi megérteni a kassaiak ilyen irányú érzését és annak megalapozottságát. Politikai téren ez abban nyilvánul meg, hogy a kassai magyar főkonzulátus mind létszámban, mind tevékenységi körében bővül. Gazdasági téren azon dolgoznak, hogy hamarosan ebben a városban elérhetővé tegyék a magyar gazdaság csúcsminőségű termékeit. Külön értékelte, hogy a Magyar Kultúra Napjára esett az MMA választása a katalógus bemutatására.
„Ahhoz nagyon kell ismerni a magyarokat, valaki megértse, hogy kultúránk napja miért kötődik legfontosabb állami jelképünkhöz: a kultúra, az államiság és a nemzeti összetartozás milyen szorosan összefügg a magyar közgondolkodásban és a magyarok érzelemvilágában.”

S mindennek szakrális összefüggései vannak, hiszen kultúránk alapvető viszonyítási alapja egy imádság. Kapott is ezért Magyarország eleget, amiért annak első mondatát az alkotmány elejére tették. Magyar panasz, hogy sokszor nem értenek meg bennünket. A Magyar Kultúra Napja arra világít rá, hogy ennek oka különlegességünkben rejlik. Csak az ért meg bennünket, aki minket ténylegesen megismer. Lehet ennek a napnak üzenete abban a városban, amelyben a szlovák és magyar nemzet együttélése megkülönböztetett teret képvisel? Az „Isten áldd meg a magyart” alatt az akkori ország összes nemzetét érthették, hiszen Margócsi József ezt úgy fordította le, hogy „Bože žehnaj Uhra” [Isten áldd meg a magyar honit]. Tehát az ő értelmezése szerint, nem etnikai megközelítésről van szó. Kevesen tudatosítják, hogy nemzeti imádságunk eléneklésével nemcsak a magyarokra, hanem a szlovákokra is Isten áldását kérjük.

Az egyre gyarapodó felvilágosult gondolkodó azt mondja, ha belepillantunk a múltba, az sokkal inkább összeköti a két nemzetet, semmint elválasztja. De csupán a múlt köt össze? Amikor megtekintette a kiállítást, a sok helyen megjelenő szakralitás és organikus modernitás a szlovákok saját érzéseiket, kételyeiket és ideáljait fedezhetik föl. Ez a két kultúra ugyanis ma is tükör egymás számára. Egyszerre láthatjuk a másikat és egyben önmagunkat. És ha bölcsen építünk ezekre az értékekre, akkor ilyen hasznos tükör lehetünk egymás számára a jövőben is.
Majd Fekete György, az MMA elnöke emelkedett szólásra. Ott kívánta folytatni, ahol a főkonzul abbahagyta. Elmondta, felesége felvidéki, nagybátyja Komárom polgármestere volt. Rokonsága nem a mai Magyarország területéről származik, így ő mindenütt otthon van. A kiállításhoz személyes kötődése fűződik, hiszen egyik itt látható alkotása az 1956 emléke c. munkája arra emlékezteti, hogy akkor menyasszonyát lőtték le. Ez egy tipikus magyar történet. Majd a magyar indentitás különlegességéről, értékeiről és dilemmáiról beszélt. Még a Pentagon értékelése szerint is, a magyar nyelv vizualitása kimagasló, mivel elképesztően gazdag. Nem lehet azt a mai országhatárok közé beszorítani. A magyar kultúra és tudomány értékeit méltatta.

Heisenberget idézte, aki szerint a művészet és tudomány viszonyát úgy lehet meghatározni, hogy míg az utóbbi a meglévőt kutatja, addig az előbbi a nem létezőt teremti meg. Ezen a területen a magyar művészet kivételes értéket, asszociációs és intuíciós rendszert képvisel. Egyetlen területet sem lehet a mostani határok közé szorítani. A mű kilép keretei közül és a nézővel együtt interakciót képez. A kimozdulás ezen a területen elképesztő. Az MMA idén a legnagyobb, gigantikus európai képzőművészeti szalont rendezi meg a nyár folyamán.
Az MMA tagjai között a felvidékiek képviselik a legnagyobb létszámú csoportot a határon túliak közül. A művészet az érintés, az intuíció világa. Magyarországon található a legtöbb diplomás művész.
Beszéde végén örömmel nyugtázta, hogy csupa csillogó szemet lát a közönség soraiban, amit buzdításként értelmez. S ez elősegíti az egymás közötti párbeszédet. Sok olyan művész van, aki nem tud magyarul, de amit csinál, az ízig-vérig magyar. Végülis munkásságunkkal a Teremtőnek kell elszámolnunk.

Lóska Lajos elmondta, a kiállítás átfogó képet kíván nyújtani a magyar művészet életéről. Itt láthatjuk Gyulai Líviusz, Farkas Ádám, Szurcsik József, Kovács Péter, Stefanovits Péter és Bohus Zoltán alkotásait, de az Akadémia kassai tagjának, Bartusz Györgynek az alkotásait is. Egy kiállításnak azért kell, hogy katalógusa legyen, mert akkor az élmény visszalapozható. Ezért ennek a tárlatnak is kiadták a három nyelvű katalógusát, melyet a rendezvény végén minden érdeklődő megkapott. A kiállítás az Orbis pictus, Festett világ címet kapta, mert Comenius európai polgár volt, aki Sárospatakon működött, ahol az Orbis pictust írta, erre utal a kiállítás címe. (Tegyük hozzá, ez a munka Lőcsén is megjelent.) A kiállítás a magyar művészek színe-javát mutatja be. Ha egy tárlatról nem jelenik meg katalógus, akkor nincs maradandó emlék. Ezért volt szükség erre a kiadványra. Megemlítette, Pollák Róbert nélkül nem került volna sor a kiállítás megrendezésére, amiért köszönet jár.

Stefanovits Péter grafikusművész, akinek szülei az 1940-es évek elején a Kassa melletti Erika-menedékházban ismerkedtek össze, Baricsa Katalinnak és Joós Balázsnak mondott köszönetet, hogy ez a tárlat megvalósult. Majd föltette a kérdést, mi kell egy jó kiállításhoz. Nem elegendő, ha jó műveket mutatnak be, olyan közegre is szükség van, mely befogadja az értékeket. Emlékeztetett rá, hogy nyolc évvel ezelőtt a Szinyei Merse Pál Társaság Kassán már kiállított, amit akkor is Pollák Róbertnek köszönhettek, így haza jöttek. Ezen túl személyes vonzalmak is szerepet játszanak. Haza jöttünk – mondotta -, Csáji Attila kassai gyermekéveivel kapcsolódik a városhoz, Lóska Lajos Fülekhez kötődik.
Végül Fekete György még egy ajánlattal élt, hogy az MMA szívesen ad otthon a kassai múzeum kiállításának a pesti Vigadóban, mely intézményük szákháza, amit Pollák örömmel elfogadott.

Utána a résztvevők átvették a katalógust és megnézték a tárlatot, melyen 44 művész 73 alkotása volt látható. A kassaiak számára a legérdekesebb munka Makovecz Imréé lehet, akinek a Kassai templom (2003) c. alkotása bemutatja, hogyan képzelte el a főszékesegyház déli tornyának befejezését. Tipikusan makoveczes megoldás.

Balassa Zoltán, Felvidék.ma