Knézich Károly szülőfaluja szobrot szeretne állítani az aradi vértanúnak

 

Nagygordonya (Veliki Grđrevac) közigazgatási szempontból a horvát Bjelovár-Bilogora megyéhez tartozik, ahol összesen 881 magyar él, azonban a megyében öt magyar egyesület is tevékenykedik. A Magyar Egyesületek Szövetsége kezdeményezésére a nagygordonyai emlékpark, ahol a település híres szülöttei kapnak helyet, immár Knézich Károly aradi vértanú mellszobrával bővülne.

Veliki Grđrevac

Mivel a szobor elkészítéséhez szükséges anyagi eszközök nem állnak teljes egészében rendelkezésre, a Szövetség egy felhívás keretében gyűjtést hirdet, reménykedve egy kárpát-medencei szintű összmagyar összefogásban, e nemes ügy érdekében.
A szervezők szerint a bjelovári megyében élő magyar közösségnek a további fejlődése, önazonosságának megerősödése szempontjából fontos lenne a mellszobor felállítása, azonban a tenni akarás mellett anyagi forrásokra is szükség van a kitűzött cél megvalósításához. Azon túl, hogy a helyi magyar közösségnek igen fontos lenne mindez, a horvátországi magyarság, de az összmagyarság számára is kulcsfontosságú eseménynek számítana az emlékmű felállítása.
A Magyar Egyesületek Szövetsége ezért reménykedve fordul azokhoz a közösségekhez, akiknek egyrészt működési programjaik alapján tevékenységi körébe tartozik a történelmi múlt ápolásai, hogy járuljanak hozzá lehetőségeik szerint a mellszobor elkészítésnek költségeihez.

A szövetség ezért nyilvános adománygyűjtést hirdet Knezich Károly szoborállításának társfinanszírozásához, amelyet Nagygordonyán, az aradi vértanú tábornok szülőfalujában állítana fel idén október 5-én. A A Magyar Egyesületek Szövetsége az adományokat a MESZ (Savez mađarskih udruga, Augusta Cesarca 16, 31300 Beli Manastir) Hypo Alpe-Adria Bank d.d., Slavonska avenija 6, 10000 Zagreb–nál vezetett, HR68 2500 0091 5021 3045 7 számú számlára várják (SWIFT kódja: HAABHR22), a 1502130457-20141006 hivatkozási számmal, 2014. október 1-ig. A megjegyzés rovatban kérik feltüntetni: „Knezich Károly“!

– Részletek/Forrás: http://magyarhirlap.hu/cikk/4431/Knezich_Karoly_szulofaluja_szobrot_szeretne_allitani_az_aradi_vertanunak#sthash.lmxBDKz9.dpuf