Erdélyiek a Nemzet Művészei között

 Beszámolók '14, Beszámolók sikerekről  |   2014. november 24., hétfő

Hatvankilenc művésznek adták át a Pesti Vigadó dísztermében a Nemzet Művésze díjakat. Az elismerést a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó képviselőinek személyes megbecsülése, illetve méltó életkörülményeinek biztosítása céljából alapította az Országgyűlés.

A művészeti díjak egymásra épülő rendszerében csúcsdíjnak szánt kitüntetést 2013-ban alapították, és azok a 65 év feletti, Kossuth-díjas alkotóművészek részesülhetnek benne, akik saját művészeti területükön jelentős értéket hoztak létre. A díjat a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke adományozza évente november 5., az akadémia alapításának évfordulója alkalmából. A Nemzet Művésze kitüntető címet egyidejűleg legfeljebb hetven művész viselheti, kizárólag egyéni teljesítmény elismerésére szolgál, s egy személy egyetlen alkalommal részesülhet benne. A díj életjáradékkal jár, amelynek összege az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének huszonháromszorosa, jelenleg 655 500 forint.

„Köszöntés helyett inkább köszönetet szeretnék mondani a díjazottaknak az egész nemzet nevében” – fogalmazott Fekete György a díjátadón. A Magyar Művészeti Akadémia elnöke a díj megalapításának előzményeiről így fogalmazott: „A díj és cím létrehozását az a méltatlan helyzet alapozta meg, hogy a művészeti ágak képviselői közül életjáradékra eddig csak a színészek, filmesek, valamint az operaművészek voltak jogosultak. Tudtuk, hogy a többi művészeti ág képviselői között sok, nehéz szociális körülmények között élő idős alkotó szerepel.”

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere köszöntőjében hangsúlyozta: a gazdaság csak akkor lehet sikeres, ha kulturális gazdagságra építjük, a legnagyobb kincs pedig az emberi erőforrás. „A díjazottak tiszta, ikonikus nagyságok, akiknek tevékenysége, életműve előtt pályatársak és a közönség egyaránt elismeréssel adózik– mondta a miniszter. – A nemzet művészei olyan alkotó emberek, akik mögött évtizedek tanítói munkája áll. Közös érdekünk, hogy a díjhoz járó életjáradékkal életük végéig hozzásegítsük őket az alkotás szabadságához. Minket is minősít, hogy képesek vagyunk-e megbecsülni értékeinket.”

A 69 kitüntetett között három erdélyi művész is szerepel: Kányádi Sándor költő, Szilágyi István író és Kallós Zoltán néprajztudós. Rajtuk kívül olyan neves alkotók részesültek az elismerésben, mint Törőcsik Mari színművész, Rubik Ernő építészmérnök, tárgytervező, Jókai Anna író, Szabó István filmrendező, Korniss Péter fotóművész, Melocco Miklós szobrászművész, Sebő Ferenc népzenekutató, népzenész, Novák Ferenc koreográfus, Szakcsi Lakatos Béla zongoraművész, zeneszerző vagy Tandori Dezső költő, író, műfordító.

erdelyinaplo.ro