Jótékonysági est a felvidéki magyarság megmaradásáért Ilonka nénivel

 Beszámolók '14, Beszámolók sikerekről  |   2014. december 30., kedd

50917

Székesfehérvárott idén a párkányi Szent Imre Egyházi Óvoda illetve a Martosi Református Alapiskola tanítványainak ajánlották fel az est bevételét. Az ünnepség díszvendége Tamás Ilonka néni volt.
A szervező egyházi intézmények, a Talentum Református Iskola és a Ciszterci Szent István Gimnázium a gyűjtésből befolyó összeget olyan magyar nyelvű intézmények javára ajánlják fel, amelyek a történelmi Magyarország területén működnek.
Kilencedik alkalommal rendezték meg a Szent István Művelődési Házban a magyar oktatási és nevelési intézményeket támogató adventi jótékonysági estet, mely ma már a határon túl élő gyermekek javát szolgálja.

Cser-Palkovics András polgármester elmondta, Székesfehérvárt a nemzet történelmi fővárosának vallják. Az ünnepségen, polgármester a díszvendéget, Dr. Tamás Aladárné Ilonka nénit hatalmas tapsvihar közepette köszöntötte a város és a közösség nevében.

„Hatalmas megtiszteltetés, hogy Ilonka néni eljött ide Székesfehérvárra. Azt hiszem, van neki mit megköszönni, hiszen, ha van példamutató magatartás és hozzáállás, akkor az övé ilyen” – mondta a polgármester.
A műsorra minden évben neves művészeket hívnak meg, akik örömmel vállalják a fellépést, hogy támogassák az Anyaországon kívül élő magyarság megmaradását.
Az esten jelen volt a rendezvény másik fővédnöke, Somogyi László református lelkészi elnök, valamint Steinbach József református püspök, aki a záróimát tartotta.
A pénteki rendezvény során 460 ezer forint adomány gyűlt össze, amit egyenlő arányban osztottak el a két felvidéki magyar intézmény között.

Felvidék.ma