II. NIVO (Nemzeti Identitás Vetélkedő kis Okos) Kárpát-medencei Nemzeti Identitás Tábor

 Beszámolók '16  |   2016. december 01., csütörtök

2016. július 23-30.
A tavalyi Csomakőrösön megrendezett táborunk után nagy készülődéssel, örömteli hangulatban vártuk a II. NIVO Nemzeti identitás tábort. Az úti célunk ebben az évben a Felvidéki Érsekújvár volt. Találkoztunk régi és új ismerősökkel is. Partnerünk, a tornyosi Ady Endre Művelődési Egyesület mellett, Sepsiszentgyörgy, Csomakőrös, Kikinda, Zenta valamint a magyarországi Pitvaros, Hódmezővásárhely és Szeged is képviseltette magát. A határon átkelve első állomásunk Komárom volt. Feszty Árpád testvérének dédunokája, Feszty Zsolt nagy szeretettel köszöntött és üdvözölt mindnyájunkat. A Komáromi református templom kertjében megtekinthettünk egy első világháborús emlékművet. Az ottaniak javaslatára településeink nevével ellátott nemzeti színű köveket helyeztünk el az emlékmű körül és Wass Albertet idézve tisztelegtünk a szobor előtt. Az idézet a következőképpen hangzott: „Egy a szív és egy az akarat, mert a víz szalad, de a kő marad.” Az emlékművet elhagyva Feszty Zsolt jóvoltából megkóstolhattuk a kofolát egy közeli pubban, közben megcsodálhattuk Komárom gyönyörű épületeit a főtéren.

Ezután utunk a volt katonatemplomba, a Limes Galériába vezetett. A Galériában megtekinthettük a szezonális kiállításokat, valamint egyeztettük a csütörtöki fellépésünket, ahol a táborban megtanult közös ének és tánc produkcióval, valamint egyéni produkciókkal is bemutatkoztunk.

Ezen a nap Nyitrán volt szállásunk. A 2016-os Eszperantó Világkongresszusnak is Nyitra adott otthont, így a csapat egyik fele részt vett a kongresszus nyitónapján, a Movada Forumon. A többiekkel meglátogattuk a Nyitrai várat, a templomot és a várból táruló gyönyörű kilátást.

Másnap, reggeli után Érsekújvárra indultunk. Csoportunkat a helyi Csemadok elnöke, Danczi József fogadta. Betekintést kaphattunk a Csemadok-székház mindennapjaiba. Az egy hetes kirándulás során sokat kaptunk ettől a helytől, hiszen a székház adott otthont rendezvényeinknek. Részt vehettünk irodalmi, történelmi és kulturális programokon is. Remek előadást hallhattunk Vér Sándortól a rovásírásról, majd gyakorlatban is alkalmazhattuk a tanultakat, ezt követte Zetényi-Csukás László Nemzettségünk története című előadása. A következő nap is bővelkedett izgalmas programokban. Dr. Obrusánszky Borbála történész, néprajzkutató feledhetetlen előadást tartott a hun-magyar rokonság bizonyítékairól, majd Tari István, a Délvidéki Írószövetség elnökének prezentációját láthatta a közönség. Végül Bende Tamás, a Csomakőrösi református lelkipásztor mesélt nekünk Kőrösi Csoma Sándor utazásairól. Az egy hetes program alatt kétszer kézműves délutánon vettünk részt, ahol a gyöngyfűzés, marionett-pulikutya készítés fortélyait sajátíthattuk el. Esténként pedig a dalpárbaj során mutathatták meg tehetségüket a résztvevők. Voltunk Pozsonyban, Galántán és Taksonyban is. A zoboralji Alsócsitáron közösen megszólaltattuk az A csitári hegyek alatt című népdalt, amelyet Kodály Zoltán itt örökített meg.

A Tornyosi asszonykórus és tamburazenekar néhány tagja, az Adai néptánccsoport, a Kankalin táncegyüttes és amatőr táncosok, énekesek által összeállított népzenei műsort több felvidéki településen is előadták, többek között Alsócsitáron, Komáromban, a Limes Galériában, Érsekújváron, a Gyulyásfesztiválon, végül pedig Szímőn. Az éneket és a táncot élőben a Zalai Harangláb Népzenei Együttes kísérte minden alkalommal.

A tábor célja a kárpát-medencei magyarság közti párbeszéd és összefogás erősítése, a nemzeti identitás megőrzése, valamint a generációk közötti tudásátadás és a helyi kultúra megismerése volt. A Nemzeti Identitástábor üzenetét Baksa József, a Nemzeti Együttműködési közösség vezetője ekképpen foglalta össze: „az a fontos, hogy amit csinálunk, annak nyoma maradjon és minél több emberhez eljusson”.